Zenekar

„A Veronaki zenéje nekem a családról szól, és azt szimbolizálja, hogy ha elültetünk egy magot, és azt gondozzuk, erdő lesz belőle. Erdő, amely táplálékot, levegőt, hajlékot ad a benne élőknek. Szeretem ezt az erdőt, s szeretném, hogy egyre többen gondozzuk és egyre nagyobb legyen”  Tarján Veronika

A Veronaki zenekart Tarján Veronika énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres, zeneszerző alapította. A zenekart népszerű és nagyszerű zenészek alkotják és teszik különlegessé. A Veronaki mesés világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik és alkot egy teljesen egyedülálló zenei világot, amit a gyermekek és a felnőttek is örömmel hallgatnak.

A zenekar célja, hogy családoknak szóló igényes, szerethető zenét alkossanak. Szem előtt tartják azt is, hogy mire ez a generáció felnő, igényes művészeti alkotásokra nyitott, zeneértő, zeneszerető közönség legyen. A Veronaki zenéje által olyan zenei stílusokat, fordulatokat ismerjenek meg, amitől hallásuk kifinomul, zenei intelligenciájuk fejlődik.

A Veronaki zenei palettája rendkívül színes. Jellemző, hogy egy dalon belül jelennek meg népzenei és könnyűzenei elemek, ezt eredményezi az is, hogy a tagok zenei világukban kötődnek a különböző népek muzsikáihoz legyen az afro, balkáni, erdélyi vagy akár blues zene.

A hangszerelés is igen változatos, találkozhatunk a török vidékekről származó hosszú nyakú szazzal, moldvai népzenéből ismert kobozzal, egzotikus, különleges ütőhangszerekkel, gitárral, brácsával, tamburákkal, tangóharmonikával és nagybőgővel. A zenei sokszínűséget a többszólamú vokális megszólalás teszi igazán különlegessé. A mesével körül szőtt zenei világ igazi különlegesség a gyermekeknek muzsika hatalmas óceánján.

tagok

Hangszereink

A Veronaki zenekarban sok különleges és gyönyörű hangszert hallhatsz. Íme néhány közülük:


    Gitár


    Saz


    Harmonika


    Basszusgitár


    Ütőhangszerek

Lemezeink

tagok

Énekelj velünk!

A Magyar nyelvű dalokon kívül, távoli tájak különleges dallamaival is megismerkedhetsz a Veronaki zenéjén keresztül. Íme néhány kultúra, aminek népdalait feldolgoztuk:


    Afrika


    Lappföld


    India


    Dél-Amerika

Belehallgató

tagok

Dongó muzsikál

Lemezeink

tagok

Koncert

Lemezeink

tagok

Virág

Belehallgató

tagok

Veronika és Kornél

Lemezeink

tagok

Tündérforgó illusztráció

Belehallgató